...avagy minél őszintébben

Na, hát a mai találka el lett napolva, mert beteg vagyok. Ez nem túl ígéretes kezdet...

Ráaádásul 2. emberem tényleg eltűnt (pedig milyen szimpatikus volt, na jó, talán rádobok egy sms-t), egy harmadik meg írt és válaszoltam, de ma egész nap nem tudtam belépni az e-mailcímemre.

Rájöttem, hogy mi az, ami zavar. Kurvasok helyre elküldtem a kis levélkémet, és ehhez képest kevés választ kaptam, talán mondjuk 10%-os lehet az arány? És oké, nyilván a hirdetéses rendzserben is megnéztek mondjuk 2000-en, és csak 20-an írtak, de itt kicsit jobban érzem a dolgot.

D. ma jól kivallatott, hogy most miért is akarok dolgozni - ugyanis felvetettem, hogy nem tudom pontosan, ő meg elkezdettkérdezgetni, és jelezte, ahol sztereotípia-veszély van (vagyis könnyen rá lehet mondani).

Az igazság az, hogy ha jobban belegondolunk, tényleg a pénzért akarok. Viszont  ez nálam valahogy olyan dolog, hogy amióta tehetem, vagyis 15 éves korom óta, imádok dolgozni és pénzt keresni. Nem arról van szó, hogy én el is akarom költeni a pénzt erre-arra, de szeretem, ha van, és mindez úgy, hogy én kerestem meg. 

Fú, most úgy örülök, hogy erre rájöttem:)

Meg megint beszélgettünk arról, hogy írni kéne valamit erről - na de mit? Amit én meg szeretnék mutatni, az az, hogy így is lehet, ahogy NNB meg én csináljuk - bár, a kérdés az, hogy HOGY? -, másrészt valahogy arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy most ez elvileg legális, de amúgy van egypár olyan szabály, ami ezt jól ellehetetleníti, kicsit olyan érzésem van, mintha z állam nem igazán merné letenni a voksát a téma mellett vagy ellen.

D. vetette fel (igen, találkoztunk), hogy lehetne írni a témárl egy cikket - csak nem igazán értettem, pontosan mire gondolt, és végülis még mindig nem tudom, de kapva kaptam az ötleten, mert ha valahogy, így már érezném, hogy teszek valamit.

Csak itt jön a kérdés, hogy én most akkor hol is vagyok ebben az egészben, mit is akarok? Engem ez tényleg megzavar (kisebb idolgok is el tudják érni, hajaj..), ugyanis tulajdonképpen tavaly nyáron dolgoztam ily módon, poénból. Meg aztán két hónapig, megélhetésből. És msot meg megint a régi módszerrel. Vagy a másikkal. És miért is?

És ezen tényleg nagyon, de nagyon sokat gondolkodtam. Az ugyanis nem utolsó szempont, hogy nem akarok gondolkodni, hogy most akkor menjek-e moziba, mert túl drága... de ezen igazából az L.-lel való találkozás is segít (bááár, azt hiszem, jjúnius óta nem láttam), szóval nem cask ez... ha már pénznél maradunk, én szeretem, ha van valamennyi tartalékom. Azt meg ugye mégjobban szeretném, ha mez a tartalék elérné azt a szinten, amivel még kezdeni is lehet valamit:)

Ez az egyik oldal. A másik az, hogy hiányzik maga az egész, de miért? Van bennem egy érzés, amit talán a legjobban még úgy tudnék gyakorlatra lefordítani, hogy például alig várom a holnapot, hogy megmutathassam,milyen csinos vagyok, és hogy mellé még milyen okos is. Tetszik az érzés, hogy valaki nem cask szeret velem lenni, de fizet is a társaságomért. Viszont... ez annyira nem állja meg a helyét, mert ezt már őgy magamtól is el szoktam hinni. Akkor még indokok... megismrek új embereket, de könyörgöm, most kerültem új egytemre, annyi új emberrel ismerkedhetem meg, ahánnyal csak bírok. Aztán... hiányzik a szex. Na, ez még így is van, bár erre igazából csak ma jöttem rá:)

A pszichológusom mondta tegnap, hogy ezek klassz dolgok, mert olyan kicsit, mint egy kapcsolat, de ugye mégsem az. Hát, őszintén szólva ettől a részétől megkímélném magam, a G.-vel történtek után....

És ez még csak az egyik módozat... hajaj...

Egy ideje szöget ütött a fejemben, hogy én szívesen dolgoznék más lányokkal együtt, és ha megkérdezik, hogy miért, az az első válaszom az, hogy  meg akarok ismerni másokat.  A második is valami ilyesmi lenne, csak éppen jobban kifejtve.

El is kezdtem a keresgélést, felmentem mindenféle oldalakra apróhirdetést böngészni. Egyelőre még csak két helyet találtam, illetve persze még várok válaszokra. 

Az egyik egész érdekes, azt mondta a csaj, hogy nem baj, ha csak péntekenként érek rá, akkor jövök, amikor akarok, csak 3000 ft/ember. Megkérdeztem, hogy van-e ott más is, az volt a válas, hogy van ugyan két másik lány, de csak akkor jönnek, ha biztos van vendég, az meg az utóbbi napokban sajnos nem volt. Ezt nem igazán értem, de rendben, kicsit nekem amolyan búvóhely-jellegű az egész, még árban is hasonló.

A másik csaj, aki válaszolt, megírta, hogy "19 éves bi lány", és kertes házba vár. Ez sem egészen tiszta, leginkább az a része, hogy honnan van egy 19 éves lánynak háza:), de ami a legjobban zavart MINDKÉT válasznál, hogy nem íták le, hol is van a hely tulajdonképpen - ami azért elég fontos, most írhatok még egy e-mailt. 

Igazából egy olyan válasz volt, ami korrekten leírt mindent, viszont őket lemondtam,mert hirtelen megijedtem, hogyminél hamrabb találkozni akartak velem, és én tulajdonképpen nem vagyok biztos a dologban...

Az a gond, hogy nem sikerült eddig megfelelő indokot találnom arra, hogy miért is akarom én ezt, kivéve azt, hogy kíváncsi vagyok másokra, kíváncsi vagyok ezeke a rendszerekre. Viszont egy kicsit félek is... igazság szerint amikor anno újra kiléptem, a mögöttem álló két nap eléggé lelombozott. Nagyon nem feküdt a munka, nagyon rosszkedvem volt - persze lehet, hogy egyszerűen bújkált bennem a betegség (két nappalkésőbb belázadostam), de akkor sem vagyok biztos a dolgomban. Lehet, hogy a tavaly nyári rendszernél kéne maradnom?

Akárhogy is, holnap találkozom valakivel. Majd meglátjuk, íás alapján szimpatikus.Azt kicsit sajnálom, hogy az, akivel mártelefonon is beszéltem, hirtelen eltűnt, mert ő még telefonban is nagyon szimpi volt, és ő még ugye dohányzik is...:)

Halogatom az ügyintézést, úgyhogy cikkeket olvasgatok.

Például ezt itt, ami a különböző BDSM-játékokról szól. Igazából az utolsó bekezdés, a szexuálpszichológus véleménye miatt ragadtam tollat. Ezt figyeljétek: "A szadista viselkedés BNO kódja: F65.5. Ha a nemzetközi betegségbesorolásban kódja van, akkor nem állíthatjuk, hogy nem betegség." Nem tudom, tudjátok-e, de régebben a homoszexualitást is betegségként tartották számon, úgyhogy mint ilyen, ez az érvelés elég gyenge. Persze az ember ne tartsa baromságnak más véleményét csupán egy ilyen gyenge logikájú mondat után. El is kezdtem gondolkodni a dolgon, többségében saját tapasztalatok alapján (hogy máshogy tudnék?:) ).

Konkrétan nincs leírva, hogy pontosan miért betegség a hölgy szerint a BDSM, így hát - mint oly sokszor - magam próbálok föltevéseket gyártani, aztán ugyanúgy igyekszem megcáfolni is őket:)

Most kapásból az ugrott be, hogy ha egy párban erősen jelen van a domináns/szub szerep a szexben, az esetlega párkapcsolat többi részén is megmutatkozik. Kapásból két példa jut eszembe, az egyiknél a páros egyik tagja mindkét szerepet szívesen játszotta (volna), a másikban pedig egyértelműen nem, és külső szemlélőként mintha tényleg a domináns fél lett volna a kapcsolat vezetője.

A másik elképzelés, hogy az ember így kompenzál valami problémát, amit valójában fel kéne dolgoznia - a pszichológus talán ezért említi a vezető beosztásban dolgozó férfiakat, akik ezzel próbálják ellensúlyozni, hogy irányítaniuk kell? Nos, gondolkozom a dolog másfajta megoldásán, hirtelen nem jut eszembe semmi, akinek igen, szóljon. Viszont nem is feltétlenül látok ebben problémát.

Az án szexuális kultúrámban vélek felfedezni olyan jeleket, amik ilyesmire utalnak, nos, egyrészt nem tudom, hogy ez tényleg azért van-e (ja,és nem a prostitúcióra gondolok), másrészt szintén nem vagyok abban biztos, hogy ez nagy problémát okoz.

Úgy tudom egyébként, hogy valami csak akkor perverzió, ha az ember más módon nem tudja élvezni a szexet.

Képzeljétek! 66 kg vagyok és vékonynak látom magam! Egy szépséghibája van a dolognak: csak két nadrágom jön fel rám:D

Illetve másik kedvenc témám: pár napja elkezdett fájni a mellem, itthon lemértem és hip-hop nőtt két centit. Nem igazán értem, miért, terhes nem lehetek, megjönni meg még nem fog. Mindenesetre örülök, egészen normális alakom van, hö:)

Azon gondolkozom, hogy újraélesztem ezt a blogot, ugyanis most már elárulhatom, hogy újar elkezdek dolgozni - igaz, hasonló stílusban, mint tavaly nyáron. Ahhoz képest, hogy csak DB-nek meg NNB-nek mondtam el, sokkal többen tudják (bár igaz, NNB-nek nem mondtam, hogy titok lenne). Tulajdonképpen a fontosak közül azt hiszem, csak D. nem, de nem hinném, hogy ő mostanában nézegetné a blogom, meg végülis akkor is mindegy.

Én anno elkezdtem egy blogot a majdani könyvemhez, úgyhogy van benne egypár sztori a kezdetekről, egy-két vélemény, illetve a legutóbbi munkákból pár nap. Ez utóbbi kettőt nem fogom bemásolni, hizen véleményt írtam már sokat, és fogok is még, a munkás élménybeszámoló meg nem igazán fontos (mégkevésbé publikus). Viszont sztorit szeirntem fogok, mert bár élőben mesélgettem már mindenkinek erről-arról, de azt hiszem, leírni még nem írtam meg.

Ami nagyon fontos, hogy nem kéne belemennem a mindenféle lelki dolgaimba, mert hacsak nem munkával kapcsolatos, nem igazán ide, inkább a másik blogomra valók. Úgyhogy ha nagyon ilyenné válnék, kérlek, szóljatok:)

Most nagyjából a levelezési szakasznál tartok. Eddig egy ember van, akivel már telefonon is beszéltem, szimpatikus volt a hangja, és végre valaki, aki szintén dohányzik:)

Playgirl-től átvéve:) a lényeg az, hogy az ember leírja születésétől fogva évekre lebontva, hogy mit csinált, mi történt vele stb.

Tehát:

0 évesen koraszülöttként megszülettem egy napsütéses délutánon. Kis inkubátor után szépen haza is mehettünk.

1 évesen tejfölszőkén pózoltam :D a szülinapi fotómon egy homokozólapáttal

2 évesen anyámat elütötte az autó, és sokáig kórházban volt meg minden

3 évesen imádtam bilizni, mert lehetett közben nézni a tv-t:D

4 évesen az egyetlen emlékem, hogy az oviban alvás közben... bekakiltam. 

5 évesen katicakirálylánynak öltöztem farsangon

6 évesen mindig én akartam hordani a bátyám iskolatáskáját.

7 évesen elköltöztünk, így a suli majdnem fél órára került tőlünk. A legjobb barátnőmmel menők szerettünk volna lenni, az osztályfőnöknek meg én voltam a kedvence.

8 évesen a legjobb barátnőm menő lett, én szemüveges, amiért persze mégjobban csófoltak, és annyira irigyeltem a menő lányokat, akik a farsangon Spice girlsként léptek föl, hogy megalkottam az unokahúgommal a saját együttesünket.

9 évesen mi is felléptünk Freshként, és az a lány, aki az új egyetemen ilyen nagy szervező, valami csúnyát mondott rám.

10 évesen színésznő akartam lenni vagy újságíró, sok fantasyt olvastam és mindig ellógtam a napköziből. Év végén én lettem az alsó tagozat diákja, höhö, felvettek a 8 osztályos gimnáziumba.

11 évesen megismertem DB-t, és osztálykarácsonyon azt játszottuk, hogy a Roxfortban vagyunk és Piton elől bújkálunk, valmint egy másik lánnyal azt terveztük, hogy elmegyünk Kisvárdára és megkeressük a nagypapáját. Imádtuk az akkor elinduló Witch magazint, és gyakran jártunk a DB-ékhez közeli temetőbe.

12 évesen megvolt életem első kapcsolata, a bátyám 15 éves osztálytársával, aki nem volt épp egy adonisz:) egy hétig jártunk...:)

13 évesen durván kamaszodtam, úgy éreztem, hogy nem ért meg senki stb-stb. Megismerkedtem a sráccal, aki akkor 15 volt, még csókolóztunk is, aztán szépen lekoptatott. A magyar vizsgán a János vitézt húztam, de csak négyes lett. A földrajzot utáltam, ahogy az ezt tanító osztályfőnököt is. Nagyon rövid fölsőket hordtam, amit persze mindenki rossz szemmel nézett.

14 évesen érintett meg először a céltalanság és az élet értelmének a hiánya. Délutánonként egy csomószor átmentem a másik barátnőnkhöz, náluk sétáltunk meg cigiztünk. Néha ittunk is, megvolt életem első lerészegedése. A törivizsgám dicséretes ötös lett.

15 évesen átmentem egy másik gimnáziumba, de egy év után úgy éreztem, hogy elegem van az emberekből, és inkább magántanuló lennék. Nyáron végre dolgoztam, göndör, vörös hajat hordtam, hosszú idő után találkoztam a dinnyés sráccal és lefeküdtünk.

16 évesen reménytelenül szerelmes voltam a srácba, mindenféle romantikus gondolatokkal, ahogy kell. Végül el is kezdtünk találkozgatni, de aztán ismét eléggé sunyi módon tűnt el. Életemben először keringőztem szalagavatón. Életemben először elkezdtem"fogyókúrázni" (koplalni), le is adtam 5 kg.t.

17 évesen annyira rágörcsöltem, hogy mostantól számítanak a jegyek, illetve annyira megromlott a kapcsolatunk DB-vel, hogy ismét belevetettem magam a fogyókúrába. Elkezdtem járni egy sráccal, de annyira utáltam a kapcsolatot - magamban se bevallva -, hogy csak öt hétig húztuk.DB-vel úgy összevesztünk, hogy több mint egy hónapig nem beszéltünk. Megvolt az első pénzért szex-szerű élményem. Összejöttem X-szel, aki 10 évvel idősebb volt nálam, de egy hónap után szakított velem.

18 évesen újra összejöttünk X-szel, egész télen hajnalokig csocsóztunk vele meg DB-vel, szalagavatóra készültem, később meg érettségire, közben elkezdtem szervezni további fizetős kapcsolataimat (addigra X-szel újra szakítottunk). Elkezdtem írni a blogot:) (ez mondjuk azért furcsa, hogy akkor még milyen közel volt az X-szel való szakítás, most meg már távoli emlék)

Innentől annyira nem érdekes, hiszen nem történtek ezek olyan régen.

Na basszus... NNB küldött meghívót sajtóreggeliről, de valószínűleg nem tudok elmenni, mert 9:30-tól 13:30-ig nem érek rá.Vagyis, most látom, hogy két időpont van megadva a szintfelmérőkre, és ha valamilyen csoda folytán az elsőbe kerülnék, fél 1-kor szabadulnék.. na de az út kb. háromnegyed óra, és nm hinném, hogy addig tart a dolog :(

Egyébként minden rendben, voltam gólyatáborban, barátkoztam sokat.

Valaki egy fórumon kérdezte, hogy hogy is néz ki pontosan a lányok egészségügyi igazolása? Az volt a válaszom, hogy fogalmam sincs, ugyanis nem váltottam ki. Egyrészt abból az okból, hogy valami nyilvántartásba kerül az ember, amit én nem nagyon szeretnék - de mintha lehetne máshogy is, elvégre NNB-nek is van (ha ez az, amire gondolok, mármint az, ami pl. a vállalkozói igazolvány kiváltásához is szükséges).

Aztán eszembe jutott még egy indok: ha nem muszáj, miért tenném? Ez szemetül hangozhat, mégis jogosnak érzem. Hiszen, ha tömegesen követelték volna tőlem a vendégek, nyilván kiváltottam volna (ha a fenti probléma ugye nem áll fenn), de nem kérték. Vállalkozói igazolványhoz kéne, de bizonyos szabályok miatt már eleve vállalkozóvá sem válhattam volna (mondjuk ugye nincs saját lakásom). 

Egy ismerős mesélte, hogy az anyja minimálbérre van bejelentve, és emiatt kapnak vmi szoctámot, illetve így az egyetemen is igényelhet, bár, tette hozzá, kicsit szégyellné magát, hogy ő, akinek nincs szüksége rá... itt szólt közbe bátyám, hogy márpedig a rendszer ilyen, hibás, és nem az a megoldás, ha önállóan elkezdjük foltozgatni. Az emberek ne azért kapjanak vagy ne kapjanak pénzt, mert becsületesen az igazságot mondják, hanem azért, mert nincs más választásuk. Amíg a rendszert ki lehet játszani, folyamatosan lesznek emberek, akik megteszik, annak elelnére, hogy mondjuk az emberek 80%-a, aki megtehetné, nem fogja. A megoldás a normális rendszerben van. Így, ha nem létfontosságú számomra egy egészségügyi igazolás, én bizony nem teszem meg.

Most errő eszembe jutott, hogy bármikor, amikor ki kellett töltenem a háztartásban keresett összes nettó bért, mi valahogy mindig a legfelső kategória voltunk. Kicsit vicces ezt látni, ha az ember panellakásban lakik.

Nagyon sokat gondolkozom az emberi kapcsolatok természetén, ugyanis ez az a dolog, ami számomra sosem volt túlságosan átlátható. Mit akarok elérni a másiknál, és ezt hogy tehetem meg? Hogy szabályozhatom ÉN a kapcsolataimat?

Van egy ismerősöm, akivel lassan három hónapja nem beszélünk. Én szakítottam meg a kapcsolatot, hrtelen felindulásból. Aztán rájöttem, hogy nem is rossz ez, nem veszett el egy fő alkotóeleme az életemnek. Ezt persze nem mindketten látjuk így - azt hiszem -, és ha a felek nem ugyanazt akarják, ugyebár abból lesz a konfliktus. Persze ha tisztán lekommunikáljuk a szándékainkat, nincs nagy gond, az emberek általában megértőn és belátón viselkednek. 

Nos, lehet, hogy én nem kommunikáltam le eléggé. Nekem úgy tűnt, következetsen viselkedek, amikor elutasítottam az újbóli kapcsolatfelvételre irányuló kísérleteket. Legalábbis a nem válaszolásaimat én anno így értelmeztem.

Na igenám, de néha azért válaszoltam egy-két kérdésre, röviden. Az én megérzésem szerint úgy viselkedtem, mint aki válaszol, ha kérdezik, mert mégiscsak udvarias ember, de a rövid válaszaimmal jelzem a hideg távolságtartást. 

Meglehet, ha nem is rögtön - hisz akkor még nem tudhattam, hogy így lesz -, de egy idő után közölnöm kellett volna, hogy én nem tartok igényt a további kommunikációra. Lehet, ezért kaptam meg tegnap, hogy "faszért nem lehet tiszta lapokkal játszani". 

Eleve ezek olyan kényes dolgok. Volt egy vendégem, aki két találkozás után mondjuk így, "belémhabarodott", és a munkából való kilépés után újra meg újra visszautasítottam a találkozásra vonatkozó ajánlatait. Később megírtam, hogy azért nem látom értelmét, mert ő "nem tud nekem adni semmit, amire vágyom". Ugyanis nem vágytam kifejezetten a barátságára, ahogy a közeledésére sem. A levelezéseinknek viszont örültem, de az üzenet után sajnos ez megszakadt - talán lehetséges, hogy ez mégis újrainduljon?

Viszont ha valakivel már voltál sokkal közelebbi kapcsolatban is, azt hiszem, nehezebb kimondani, hogy te ennél kevesebbet szeretnél, mert ha valami, hát ez eléggé megbántja az embert. Azon kívül, hogy sokszor nem is lehetséges.

Ahhoz képest, menynire utálom ezt, többször bántok meg embereket, mint szeretnék. Leginkább arra gondolok ilyenkor, hogy azért, mert az emberek mintha szeretnének hozzám közel kerülni, én nem szeretnék ekkora mértékű közelséget, viszont nem merem ezt megemlíteni - nehogy megbántsam a másiakt -, és végül, amikor az illető rájön, hogy foylamatosan durván hárítok, dühös lesz és megbántott. 

Közben eszembe jutott egy másik magyarázat is: lehet, hogy pont ÉN vagyok az, aki olyan jeleket küld - akaratlanul -, hogy közel akarom magamhoz tudni a másiat, közelebb, mint ahogy valójában érzem.

De végső soron kezdek beletörődni abba, hogy embereket néha-néha megbántunk. Akárhogy is nem akarta, D. megbántott, és akárhogy is nem akartam, azt hiszem, én is megbántottam az ismerősömet. Kezdem úgy érezni, hogy ettől talán még nem feltétlenül vagyok jobb ember. Persze igyekszem, igyekszem tisztábban kezelni a különböző kapcsolatrendszereket.