...avagy minél őszintébben

Szóval az a helyzet, hogy nem megyek ma nadrágot venni, mert jelentem, 68 kg vagyok MÉG MINDIG. Mellesleg mell -és csípőbőségben rekordot döntöttem :D 

Úgyhogy most egy kicsit visszafogom magam, és 65-nél esetleg elmegyek venni....

Más: Voltbarát írt, hogy van egy meglepetése a számomra, örülni fogok neki, de nem válaszolt arra, hogy ma jó-e neki. Felhívtam, a meglepetést nem mondja el, és sajna ma nem ér rá: most megy haza pihenni, utána meg bulizás a haverokkal. Megkérdeztem, 8-kor találkoznak. No, én meg fél 7-kor végzek csoporton, szóval akár még lenne is időnk. Megkérdeztem, nem tolható-e át a 8 órás találka  fél 9-re? Válasz: nem, mert már előre megbeszélték. Mondtam, hogy rendben, bár ennyi rugalmasság szerintem még belefér, de oké. Akkor mi lenne, ha lenne megint egy olyan mini-találkánk, mint tegnap? Ezt szerintem úgy értette, hogy megint a haveros sörözésbe akarok beleszólni, mert úgy reagált. Visszakérdeztem, hogy de akkor ez nem járható út? Erre kiakadt, hogy basszus, nagyon fáradt, alig alszik egész héten, pihennie kell. Visszakérdeztem, hogy nem támadás, szóval neki akkor tényleg annyira kell az a plusz egy óra ? Azt mondta, hogy igen. Ezek után letette azzal, hogy elmegy a térerő.

Amikor visszahívott, rögtön azzal kezdtem, hogy én tényleg nem akartam baszogatni ezzel, megértem, tényleg. Egyébként tényleg, amióta nem vagyok fiatal:D, és azzal küzdök, hogy 6-7 óra alvás után emberként viselkedjek, megértem, ha fáradt.

Végülis azt beszéltük meg, hogy holnap úszás után odajön, ami rossz abból a szempontból, hogy rona leszek úszás után :D, jó abból, hogy odajön, ami kecves tőle:)

És van számomra valami meglepetése! :O

Egyébként megadta a tökéletes választ arra, amikor elpanaszoltam, hogy visszahíztam, úgymint: neki ez így tökéletes, de ha zavar, tegyek ellene.

A poén az, hogy nem értem az indokokat, vagyis érteni vélem, csak nem akaromelfogadni :) Szóval arról van szó, hogy ha egyáltalán nem figyelek az étkezésre, akkor ennyi vagyok. És amióta dolgozom, egyre kevésbé aggódom a külsőmön, szóval mostanában aztán tényleg nem figyelek - egy darabig ugyan tudtam tartani a 65-öt, de úgy látszik, nekem a 68 a beállt súlyom.

Viszont így legalább mégiscsak elmegyek úszni B.-vel, csak mert először úgy voltam vele, hogy semmi kedvem 9-kor kelni :)

Ja, a terv a fogyásra egyébként nagyon egyszerű: vacsorára kevesebbet enni és valami normálisat. A második rész kevésbé megvalósítható, mert azt eszem, ami itthon van, az első viszont remekül működött tegnap is, amikor az átlagos mennyiség felén nyammogtam ugyanannyi ideig. 

Oké, szent elhatározást tettem: ma végre elmegyek vásárolni.

- egy nadrágot (szürkét vagy világoskéket, mert most épp egyik sincs)

-  ha találok valami nagyon királyat, esetleg egy fehéret.. :) (volt egy fehér nadrágom, csak szerencsétlenül találkozott valamivel, ami befogta, én meg azóta is elhatározom, hogy ki fogom fehéríteni valahogy)

- szoknyát: valószínűleg sötétkék farmert, bár ebben még nem vagyok biztos

- körülnézek a fekete magassarkú cipők közt

És mindenekelőtt végre elviszem a csizmám a cipészhez....

na jó, még nem sikerült eldöntenem, hogy biztassak vagy tántorítsak-e el mindenkit attól, hogy régebbi blogbjegyzéseket olvasson. Én speciel megnéztem, mik történtek 1, 2, 3, 4, 5 éve - aztán leakadtam 2008-nál. És hirtelen ugyanannak a 17 éves kislánynak éreztem magam, aki nem változott semmit. Hiszen, ha jobban belegondolunk... a körmöm továbbra is rágom, tornacipőt hordok, az érzelmeim mások előtt blokkolva és nem tudok megnyílni. Egyszerűen fantasztikus. Mellesleg elolvastam azt is, hogy mennyire undorító módon szakított velem a Voltbarát. És én mennyit tepertem utána érte. És nagyon, de nagyon elment a kedvem.

Szóval sürgősen vissza kell térnem legalább a hétfői énemhez, amikor még volt eszem, és megmondtam neki, hogy nagyon tartok ettől az egésztől, és nem akarok megint koppanni. Tisztáznom kell vele, hogy nem bízom benne egyszerűen, illetve az elméletem a "most mindketten ugyanazt érezzük, csak te felfokozott érzelmi megnyilvánulásokkal, én meg blokkoltakkal" (ezen majd kicsit finomítani kell). Aztán... továbbra is próbálkozni a mindenféle érzelmek megosztásán, de jobban koncentrálni az egész gyakorlópálya-jellegére. Nem érdekel,  mit mond a pszichológus, szerintem teljesen érthető, hogy igyekszem nem harmadszorra is csapdába lépni.

Őszintén? Most egyetlen vágyam van: felvenni azt a csíkos "nagyon alteres" pólót tornacipővel, amit 4 éve vettem, és úgy hallani tőle, hogy jól nézek ki. Halálosan tetszeni vágyósnak érzem már ezt a magassarkút - annak ellenére, hogy amúgy meg borzasztóan tetszik.  

Közben eszembe jutott, a Voltbarát szerint 17 évesen is mondtam olyanokat, hogy le vannak blokkolva az érzéseim,és valóban, én magam is írtam az akkori blogomba, hogy baromi jól kiélem ugyan őket, de csak a szobámban. Afene, ez nem túl biztató, pedig azt hittem, most ismertem fel a problémát.

És a viccesebb: leszakadt a wcdeszka, és valamiért az én dolgom volt felrakni. Szerintem azért, mert az előzőt is én raktam fel vagy nem tudom:) Hát, mivel nem mellékeltek hozzá rajzot - az előzőhöz igen -, volt végülis olyan cucc, amit nem használtam fel, de elvileg tartja meg minden, szóval csak nem hibáztam nagyot. Viszont a mintája: egy pókháló! Pókhálómintájú wcdeszka van a fürdőszobánkban, ami egyébként megjegyzem, elég röhejesen néz ki, ugyanis emiatt pont olyan, mintha egy gyerek fürdőszobája lenne a helyiség, de erre persze semmilyen más jel nem utal, merthát ugye nincs gyerek a családban. De ez tényleg vicces, kiskoromban tuti meghaltam volna egy ilyen deszkáért, de most inkább csak idegesít. Az elkövető egyébként anyám, merthogy ez milyen jól néz ki - megáll az ész :D 

Nos, kiderült, hogy ha rendszeresen járok kontrollra, mindenféle hormon-billenést tudnak korrigálni, ami azt jelenti, hogy 1.) nem lesz ebből fakadó spontán vetélésem, 2.) előbb-utóbb kialakul ugyan a pajzsmirigy-alulműködés, de nem fogok tőle elhízni. Rögtön tudta az orvos, hogy mitől aggódtam, ez azért fájt :D

Amúgy hihetetlen, mennyire nem érzem át, hogy mellesleg az én testemben zajló folyamatokról van szó, olyan, mintha ez valami számítógép lenne vagy nem is tudom... no mindegy.

Az öreg macskámat el fogjuk altatni hétfőn.... nagyon-nagyon-nagyon fáj :(((, és hihetetlen, de bármelyik percben el tudnám sírni magam. Már ha itthon vagyok. Amikor nem voltam otthon, nem volt olyan rémes, de így.... ráadásul úgy érzem, minél több időt kéne addig eltöltenem vele, holott tudom, hogy ez egy macska, és pont leszarja, hogy abban a három napban, ami még hátravan az életéből, mennyit vagyok vele, és ez csak nekem valami önnyugtatás -és kínzás, mégsem tudok szabadulni a gondolattól. "Szerencsére" holnap is van tennivalóm - pl. visszavinni az e-cigi aksiját, mert nem akar működni.

Ma összefutottam a Voltbaráttal is, csak 45 percre, mert utána mentem pszichohoz. Érdekes volt, mert el akartam mondani a cicát, de előtte épp valami viccesről beszéltünk, áltunk a villamoson, én meg kínomban elkezdtem vigyorogni, és valahogy nem tudtam éreztetni, hogy ez mennyire szar. Később teszteltem, NNB-nél nem volt ilyen problémám.

Aztn pszicho, ami nagyon tanulságos volt, kár, hogy a felére sem emlékszem. Két dolgot emelnék ki, de ebből sajnálatos módon csak az egyikre emlékszem, ott is a kevésbé fontosra. úgymint: rájöttem, a mai találkozás alkalmából azért nem tudtam rendesen figyelni, mert azon gondolkodtam, hogy: "nem vagyok elég szép". Igen, tudom, röhejes.

A másik talán az lehetett, hogy félek még egy derült égből szakítástól, mert az előzőeknek sem volt semmi előzménye. De nem biztos.

Az viszont egy kicsit vicces, hogy van egy másik lány a csoportban - és ezzel a kijelentéssel elértem, hogy mostantól semmilyen blogolvasó ismerősöm nem kísérhet el, mert így könnyen azonosíthatná az illetőt -, aki nem tudom, hogy korábban járt-e egyénire, de most elkezdett, és már másodszorra futok vele össze (én speciel előző héten kezdtem újra). És ma a Voltbaráttól az ajtótól kb. 5 méterre búcsúztam el, pont úgy, hogy amikor ez a lány kijött, [a Voltbarát] már nem hallhatta, ahogy elköszönünk egymástól, a lány viszont nem láthatta, hogy mi együtt mentünk oda. Vicces. Pedig őszintén szólva, kicsit örültem volna neki, mert a lány sztorijaiból úgytűnik, hogy neki folyamatosan van barátja, nekem meg kábé senkim sincs, és ez azért úgy jólesett volna:) Főleg, hogy valamiért a lány nem szimpatikus, bár kezdem úgy érezni, ennek egy jó adag irigység - mindenféle nyelvvizsgák meg tanulmányi eredmények - az egyik fő oka.

Aztán dolgoztam: mit is mondjak? ismerem az illetőt, rájöttem, hogy nem tudunk miről beszélgetni, de legalább végighallgat, még ha szerintem nem is nagyon figyel :), a szex meg egészen kitűnő lett volna a nagyon hosszú 69 nélkül. Meg ha nem kezdett volna el a tudatalattim elgondolkodni azon, hogy mi a Voltbaráttal... ugyanis még sosem voltam úgy valakivel, hogy közben dolgoztam is, és nem tudom, hogyan menne. Annyit tudok, hogy D. után az első munka fura volt, pedig az illetővel már találkoztam párszor.  Szóóóval.... passz.

Hazafelé sms-ezgettünk egy kicsit a Voltbaráttal, kiderült, hogy szeret teniszt nézni. Asszem összeismertetem anyámmal... :). Aztán bedobta a "bárcsak itt lennél"-bombát. No, most erre mit mondjak? Esküszöm, megfordult a fejemben, hogy próbára teszem, és szólok, hogy rendben, útban vagyok hazafelé, simán átugorhatok. Csak igazság szerint a mardosó éhség miatt nem igazán volt kedvem.... de azt még meg is oldottam volna, viszont elkezdtem gondolkodni, hogy nem zuhanyoztam le munka után, és mi van, ha érződik a másik tusfürdője vagy mittudomén? Most ugyanis éppen nem beszélünk a munkáról - bár ma azt hitte, pedig én éppen a kozmetikus gyantázását ecseteltem.... 

Bocsánat, egyszer megemlítettem. Lehet, azt nem szeretik hallani a fiúk, hogy egyszer sokat dolgoztam, és egy héten 6-8 emberrel találkoztam? Hm... ha fiú lennék, én lennék az isten.

No mindegy, ráadásul  kiderült, hogy NNB-nek megvan a sötételf-trilógia 2. és 3. része (akit érdekel: http://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%B6t%C3%A9telf-tril%C3%B3gia) - én is olvastam még gyerekkoromban, de azóta valahogy elkeveredtek. Úgyhogy ma Száműzöttet olvasgattam, és baromi jól elvoltam ezzel is.... :)

Viszont ettől függetlenül milyen szar már, hogy ha felajánlom, hogy átmegyek,  és visszautasít, nekem szar, ha a "de jó lenne itt veled"-sms-re hasonlóan válaszolok, az szintén, de az is, ha megpróbálom viccel elütni, mert akkor kitalálja, hogy nem szeretem vagy nem érdekel vagy mittudomén és lelép. Nos, a legkisebb rossz volt az "én is úgy örülnék neki"-szerű válasz volt.

Kaptam egy sms-t tőle:O fél 7-kor:O No persze biztos nm ezért kelt csak fel, de hm.... és megkérdezte, hogy össze tudunk-e futi délután. Háááát, én ilyen félórákra érek csak rá, szóval.... :( Deszörnyű vagyok, még a melót is képes lennék csúsztatni, igaz, nagy eséllyel nem lennbelőle gond,mert miattam beszéltük meg olyan hamarra, amikor csak lehet. 

Na,  LC bezsong egy sms-től....

Most így ogikusan végiggondolva, nemhogy bohó, de eyeneseb idióta gondolat a részemről ennyire komolyan kattogni ezen  Voltbarát-témán (egyébként jelzem, nem tépelődök annyit, mint ahogy látszik, csak sok időmvan írni :) )

Hiszen pontosan tudhatnám, hogy neki valami fursa hobbij mindenkivel onnal összejönni, aztán majd meglátjuk: ő már rég a csillgokat hozza le nekem az égről, amikor én még tartózkodó vagyok: mellesleg ugyanúgy érzünk, csak nem tudom, úgy látszik, neki jobban megy zsigerből ez az egész, és talán félreértjük egymást - kardinális kérdés volt anno,hogy én bizony nem mondtam viszont, hogy szeretem. Valamiért most is ezen pörög, mert csocsó közben elvileg azt mondtam, hogy "ezért most nagyon szeretlek" - nem, én sem értem :OO

Ez mondjuk tlán nem gond, ha tudjuk tisztázni a gondolkodásbeli eltéréseket, nincs gáz (egy dologban már sikerült, illetve megkértem arra is, hogy ne vicceljen velem, mert elhiszem).

A nagyobb gond az, hogy egyvalamibe bele sem gondoltam: lehet, hogy változtam, lehet, hogy ez tetszik neki, de az is lehet, hogy egyelőre csk azt élvezi, vgy azt hiszi, hogy élvezi a "felnőtt énem". És nem biztos,hogy a kötözködős-mindent jobbn tudó-egy fokkal több (?) bár pontosabb -önkritikávl rendelkező én annyira jó lesz.

Meglátjuk, de most lépek orvoshoz. Álmombn egyébként szakmai gyakorlatra mentem a suli büféjébe.

ja, viszont gyönyörű keretet adott a napnak, hogy hajnalban a Nyugatiban álltam, sötétben, és ma este is, és egészen más volt, az ugyanolyan sötétség ellenére. 

Ja, és ma van egy éve, hogy elhoztam a cicát. Az idős viszont úgy látszik, nem bíja tovább:((((

Fáradt vagyok, de nem tudok aludni. Két dolog jár a fejemben: az egyik az Emil rulez Kukuruku c. száma, amit még csak nem is szeretek különösebben,a másik meg tulajdonképpen mindenfajta rossz dolog. Vannak ugyan statisztái, de a lényege akkor is én vagyok.

Szóval nem tudom, egyszerűen mindennek a vége az az érzés, hogy eldobható vagyok, nem számítok. És ráadásul tökmindegy, hogy amúgy számítok-e, érezni nem érzem. Ráadásul azt se tudom, hogy kell ezt csinálni, mi a normális, mit várhatok el, ha ennyire vagy annyira számítok, hogy változnak meg ezek a dolgok? Nagyon vakon vagyok, ahogy a dinnyés srác mondaná, és tényleg. 

Néha jó lenne megkérdezni D.-t, mennyire volt tudatos a versben az "eldobható kis szerelem-készlet"-kifejezés, és ha igen, ő is arra gondolt-e, amire én most.

És nem vagyok szomorú, tényleg, csak az idegesít, hogy nem tudok aludni. De legalább már a lemondásaimat mérsékeltem, és holnap az 5 óra alvás ellenére is kíválóan végigviszem a napot: reggel 7-kor doki, búvóhelynek telefonálás, kozmetikus, pszicho, munka, haza. Tiszta sor (ahogy Sgan mondaná:) ).

Szerintem én mostanában blokkolom az érzéseimet, vagy nem tudom.

Ez egy totálisan elbaszott cím, csak eszembe jutott, hogy a HVG-ben mindig aranyos címeket adnak a képeknek:), igazából a reakcióból jutott eszembe, vagyis pontosabban abból, hogy mire hogyan reagáljak.Egyrészt aVoltbarát és a munka. Másrészt EB.

Ma este találkozunk. Telefonon megkérdzte, hogy még minig akarom-e, nem lesz nekem 'izé'. Na, ebből totálisan úgy érzem, hogy tényleg reménytelen.

De azt sem tudom, mit akarok, hova tegyem a dolgokat ebben az egészben. Nem tudom, hogy akarom-e hallani kimondva, hogy "már nem szeretlek", "sosem tudtad megadni azt, amire vágyom", satöbbi. Egyébként jó lenne, mert ha valamit, ezt elhinném - nem csak magamból kiindulva, inkább azért, mert az ember nem mond ilyet, hacsak nem igaz -, másrészt meg tényleg hallani akarom ezt??? 

Aztán azt sem tuom, hogy tényleg, mennyire van "jogom" haragudni.

Meg azt sem, hogy ő akarna-e csak "haver" lenni és én akarok-e? Egyrészről igen, mert nagyon hiányzik, és egy csöppnyi EB is jobb mint a semmi. Másrészt... biztos?

A Voltbarátnál is. Az előbb megkérdeztem, hogy amúgy, ha nem lenne a munkám, simán belevágna? Szeretném tudni, hogy ez mennyire erős visszatartó erő. Egyszerűen nem akarom, hogy egy ilyen banális dolgon csússzon el az egész.

Azt viszont nem tudom, hogy akkor mi lenne.Én dolgozni AKAROK. Nem akarom megint ugyanazt, hogy vannak tartalékaim, amit felélek, amíg járunk, aztán megint ugyanott vagyok. 

Akkor mi legyen, kezdjek el hazudni? Szerintem nem nagyon segítené a kitárulkozást.

El se kelltt volna mondanom, hülye én.  De az a gond, hogy ez a részem baszki.

 Tegnap beszóltam neki, hogy művészember létére lehetne egy kicsit bohémabb :D

Ehh, meg eszembe jutott, hogy amikor kibontottuk az elektromos cigit, odanyomtam neki a használati útmutatót azzal, hogy "tessék, olvasd el, te vagy a férfi", tudtam, hogy ez imponálni fog neki:D

Aztán a villamoson, amikor már felszálltam, elkezdett komoly fejjel tátogni, hogy "nem foglak felhívni". Aztán elvigyorodott. Amikor leszálltam, felhívtam, hogy ez mi a franc volt. Ja, hát viccelt. Megkértem, hogy ilyet mégegyszer ne, hiszékeny vagyok baszki.